Bhansali ismét klasszikushoz nyúlt, ezúttal Shakespeare-től vette kölcsön a Rómeó és Júliát. De itt Rómeó nem tehetetlen báb, aki sodródik az eseményekkel, hanem egy dühös fiatal, aki ha már nem tudja megakadályozni a vérengzést, hát akkor vérfürdőt csinál, és Júlia sem szende szűzi leányzó, hanem harcos asszony, aki zokszó nélkül tűri el, ha anyja levágja az ujját.
Az alapsztorihoz Bhansali hozzáadta még a dél-indiai emberek szenvedélyes vérmérsékletét, és kaptunk egy felsőfokon égő tüzet, ahol a harag, a gyűlölet, a düh, a kétségbeesés, a gyilkosság és a vérfolyam-patak zenei alaphangot ad a teljes film hosszában. A szerelem pedig sehogy máshogy nem tudja elnyomni, mint ugyanezekkel az eszközökkel.
A helyszín pedig egy 500 évre "beragadt" kisváros, ahol ugyan mobiltelefonon suttognak csacskaságot egymásnak a szerelmesek, és a Twitterre "lövik" fel a szenzációs képeket, de mindenki dhotiban és száriban jár, a kard pedig éppúgy előírt öltözet, mint a pisztoly.
